Nagy izgalommal készültünk erre a 2 hetes útra. Angliában "minden más". Az időjárás, a közlekedés, a nyelv. Otthon 30 fok van, itt 20. Otthon nyáriruha, itt pulóver, dzseki, esetenként esernyő kell. Száz szónak is egy a vége, már a csomagolás is sok fejtötést okozott. Az, hogy tudtuk, repülővel utazunk sem egyszerűsített a dolgon, mert a csomagoknak súlyhatára van.

Nem repülök gyakran, így kellő izgalommal vártam a felszállást reggel 6-kor. Ez azt jelentette, hogy 5-kor már a repülőtéren kávéztunk.  A kapitány sima utat ígért, szavát betartotta, itt-ott szinte tejszínhabban repültünk. Luton reptérre érkeztünk, gyors pénzváltás, buszjegy vásárlás, röpke 2 óra várakozás után, már célegyenesben is voltunk. 2 órás busz úton aludtunk egy jót, így a tájból ugyan keveset láttunk, de amit láttunk az szép volt.

Oxfordba érkeztünk negyed kettőre, és kicsit kétségbeesetten vettük tudomásul, hogy bizony nem vár minket senki. Nem gond, megoldjuk, van szánk alapon, kérdezősködtünk. Nagyon segítőkész emberekkel találkoztunk, olyannyira, hogy volt aki rossz felé akart elvezetni minket...

Végül megtaláltuk a buszt, a lakóhelyünket. Nagyon kedves, nagyon nyitott emberek a házigazdáink. Azonnal frissítővel, kávéval kínáltak, és a vacsora pontban 6-kor, barbeccue volt. Az otthoni grillezéstől abban különbözik, hogy itt bárányt is ettünk a kolbász, hamburger és csirke mellé. A saláta itt is ugyanolyan finom mint otthon. A szállásunk, kis házikó, éppen csak egy hálószoba, zuhanyzóval és Wc-vel, tiszta, takaros, pont a célnak megfelelő.

Az utazás izgalmának és a kevés alvásnak köszönhetően már nyolckor úgy aludtam mint a bunda.